Zetelaka.net - Zetelaka hivatalos honlapja - Szent Imre Cserkészcsapat

Miért kell vidám és meggondolt ifjakat nevelni ebbe a
rohanó, önző, borús világba?

A cserkészet önkéntes, vallásos, politikamentes ifjúságnevelő mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint felekezettől függetlenül.

Célját, alapelveit és nevelési módszereit alapítója, Lord Baden-Powell of Gilwell angol katonatiszt határozta meg. Utolsó üzenete az volt, hogy „Nagyon boldog életem volt és azt szeretném hogy, Nektek is ilyen boldog életetek legyen...”

A cserkész vidám és meggondolt, egyik törvényünk sok mindent elárul foglalkozásunkról. A vidámság elárulja, hogy játékosan tanítjuk cserkészeinket és ugyanakkor rámutatva arra, mennyi veszélynek vagyunk kitéve, ha nem gondoljuk meg hova lépünk, mit cselekszünk. A tanítási módszerünk önképzés, mely rákényszeríti a cserkészt önállóan gondolkodni, döntéseket hozni, meggondoltan játszani és veszélyek esetén is tudjanak jól cselekedni. A cserkészetben nincsenek fizetett vezetők vagy cserkészek. A legszebb fizetség egy boldog mosoly, egy örömteli köszönet.

A 22. számú Zetelaki "Szent Imre" cserkészcsapatról

A cserkészévünk szeptembertől kezdődik. A cserkészfoglalkozások hetente vannak, amelyet az őrsvezető tart az őrsének (egy őrs 4-10 cserkész). Havonta az őrsvezetők csapatfoglalkozásokat (felkészítők, vetélkedők, portyák, kirándulások) tartanak, szerveznek meg.

Minden cserkészévnek legfontosabb eseménye a nyári tábor, amelyben a cserkész felmérheti, hogy mennyit fejlődött a legutóbbi tábor óta és miket kell még elsajátítson.

Minden évben megszerveztük a nyári nagytábort a csapatunk részére különböző helyeken a községünk területén. A táborok kezdése mindig izgalmakkal jár, de a befejezés mindig vidám. Sok szép emlékekkel, tapasztalatokkal térnek haza cserkészeink, amelyekre örömmel emlékeznek vissza.

Fontosabb eseményeink, tevékenységeink a közelmúltban

1994-től 1997-ig csapatunk szervezte az országos szintű Kék liliom elnevezésű kiscserkész találkozót amelyen 50-70 kiscserkész (7-10évesek) vett részt.

Az utóbbi években csapatunk társszervezőként részt vett a Zetelaka környékén megszervezett Udvarhely körzeti táborokban, mint a 2007. évi gyöngyösbércei téli táborban, a 2008. évi üknyédi téli táborban (71 cserkész) és a 2008. augusztus 4-9. között Várutában megszervezett körzeti nyári nagytáborban (110 cserkész).

Zetelaki csapatunk szervezte ezt a tábort, persze az Udvarhely körzet vezetői is sokat segítettek. Az anyagiakban a Pro Zetea-Zetelakáért Alapítvány segített be, hogy meg tudjuk valósítani tábori feltételeinket. Körzeti táborunkban a következő helységekből voltak jelen: Székelyudvarhely, Székelyszentkirály, Béta, Dobó, Vágás, Farkaslaka, Parajd, Szováta, Zetelaka. A cserkészeink az új cserkészingekben, pólókba büszkén mutogatták magukat, amelyeket megérdemeltek hisz nagyon jól teljesítettek és bebizonyították, hogy csapatunk szépen halad a cserkésztudás elsajátításában. Köszönet ezért a szolgálatért. A visszajelzések után bátran kijelenthetjük, hogy ez egy jól sikerült tábor volt. 110 cserkész munkálkodott a táborban, ahol két altáborra voltak osztva: a Pesti udvarra (sárga pólósok, ahogyan a fényképeken is látszik) és a Budai udvarra (narancssárga pólósok). Minden őrs kezdésképpen saját területet foglalt le és elkezdte beépíteni azt. Sátorhely kiválasztásával kezdődött, aztán a sátorverés, majd folytatódott a kert, kapu, szék, asztalkészítéssel (szeg nélkül csak kötéllel bogozva), majd a kötelező munkálatok után ötletes építményekkel díszítették az őrsi udvart, olyanokkal, mint szeméttartó, szárítófa, cipőtartó, tányértartó. Egyik nap lovagi torna volt Mátyás király udvarába, ahol cserkészek ügyességi versenyen vettek részt. A megmérettetések között volt célbadobás lándzsával, karikagyűjtés lóháton, célbadobás kővel a kötélen lógó palackra, valamint látványos viadal a jelképes pallón, ahonnan egymást vízbe kellett taszítani. Voltunk kirándulni a zeteváraljai víztározóhoz, ahol a nap melegét egy kis fürdőzéssel enyhítettük. Egy másik nap megnéztük Zete vára romjait és a tanösvényt is kipróbáltuk, majd a Nagy-Küküllő hideg vize adott erőt visszaérni a táborba. Mindezek mellett még készülni is kellett a tábortűzre és az azalatt zajló programokra.

Sok szép, emlékezetes tábortűz hevítette cserkészeink örömteli arcát, amint előadták esténként Mátyás király történeteit. A tábortüzet körbe állva egymás kezét fogva énekeltük el, fokozatosan elhalkulva ”Szellő zúg távol, alszik a tábor…, ilyenkor eszembe jutnak azok az emberek, akik értünk, a mi szabadságunkért harcoltak és tábortűz mellett melegedve mit is érezhettek, milyen érzés töltötte el őket, amikor még azt sem tudták vajon mit ér önfeláldozásuk, valaki fogja-e értékelni, átérezni sorsukat. Ezért vagyunk cserkészek, hogy ne csak éljünk, hanem tegyünk, harcoljunk, óvjuk mind azt, amit ősapáink életük árán kiharcoltak, ránk hagytak.

Szencsed adott otthont a nyári táborunknak, ahova összegyűltek az Udvarhely körzeti cserkész csapatai. Farkaslaka, Béta-Dobó-Vágás, Székelyudvarhely, Máréfalva, Zetelaka cserkészcsapatai vettek részt, akik visszautaztak időbe László király idejébe. László király seregébe szólítja vitézeit. A Székelytámadt, Máré, Firtos, Dobó, Zete váraiból érkeztek a seregek a Szent Csend mezejére. A vitézek útközben megismerhették a farkaslaki szénégetés fortélyait, megkóstolhatták a finom házi tejfölös lepényt és ihatták az üde tiszta hegyi források vízét.

Egyik nap a sereg portyára indult Tartód várához. Székelyvarság egyik szép részét csodálhatták meg. Fenyvesek, virágos rétek hegyi sebes patakok kisérték útjukon a vitéz sereget, majd Vacsora csillag megjelentére tért haza, ahol a vacsora várta. A tábortűzi előadások és játékok tartották éberen még a fáradt vitézeket.

Egyik este László legendája volt megelevenítve, mikor megmenti a paraszt lányt.

Hirtelen zajos lett a tábor, a kunok rátörtek a táborra és elraboltak egy lányt. Nosza neki lendült László tábora megmenteni. Ott nem számított sötétség, sejtelmesen suttogó erdő, sem mocsár, sem a mocsárba maradt lábbeli csak a lány, a magyar lány, akit sikerült végül kiszabadítani a pogányok kezéből.

Táborozás negyedik napja: gyönyörű napkelte, tiszta égbolt, kéklő messzeség, frissen ébredő természet (fenyőerdők, réti virágok) illata, hegygerincek és patakok párolgása, madarak kellemes dalai ébresztgették László király táborát. Csend és békesség honolt a természetben meg a lelkekben. 11 órára megérkezett Györgydeák Lajos atya, aki a tábori misét celebrálta. Díszvendégek is megtiszteltek jelenlétükkel, mint a farkaslaki polgármester

A tűző nap és a nagy meleg elől a szencsedi kápolnába menekült a királyudvari népség. A kiskápolna zsúfolásig megtelt, ami évtizedek óta ritka eset volt. A farkaslaki polgármester (Albert Mátyás), a kántor (Bakos Árpád), a cserkészcsapat fenntartó testületének tagja is megtisztelte az ünnepet jelenlétükkel. A mise felemelő volt, cserkész szívekhez szóló igehirdetéssel.

Ünnepi ebéd: töltött káposzta és dinnye amit az apródok szolgáltak fel mindenkinek. Ezek után pihenő volt elrendelve, csak hirtelen dörögni kezdett Gyergyó felől, majd kezdett cseperegni, ami jégesős zivatarrá alakult át. Mindenki menekült biztos fedél alá, csak a sátrak maradtak magukra melyekből néhányat felborított, de a nádor (Farkas János táborparancsnok) azokat megmentette. Pötyi, Bizsú és még egy páran, akik éppen akkor érkeztek, teljesen átáztak. A vihar amilyen gyorsan keletkezett, oly gyorsan is távozott. A nap megint alámosolygott és szárította a kiteregetett vizes holmikat. Talán azért jött, hogy megfélemlítse a vidám tábort, vagy rádöbbentse arra, hogy nemsokára közeledik az időutazás vége. Vacsora után László népe az utolsó megrakott tábortűz köré ültek és figyelték amint lángra lobban és egyre csak fényesebben ég. Minden arcot megvilágított előadás közben, majd a törzs is fényre került egy táborkori regéléssel. Eljött az esti esemény vége, amikor a szemek megint a tűzre szegődtek, kéz a kézben és minden cserkész az elmúlt napok boldog pillanataira gondolva egy dalt énekeltek mely, lassan elhalkult és vízhangzott, akár egy távoli falu harangja, bimm-bamm, bimm- bamm...

Délelőtt parancsot kap a tábor az őrsi építmények elbontására és elszállítására annak rendje módja szerint. A harmatos sátrak még száradtak egy kicsit, majd azok is szép sorjában visszakerültek a zsákjukba. Lelapult fű jelezte már csak a sátrak helyét és az események nyomait, még csak a tábori zászló lengedezett büszkén a rúdon. A napos tiszt még egyszer belefújt a sípba - gyülekező kiértékelésre, táborzárásra és zászlólevonásra. A kiértékelőn végre mindenki ott volt, pont olyan jókedvűen, mint az előző napokban. Farkas János táborparancsnok mondta el beszámolóját és értékelését az ő szemszögéből, melyet követett egy pár vezető is. A kiértékelés tárgyilagos volt: rávilágított a tábori élet szépségeire, hibáira. Cél az, hogy mindenki tanuljon belőle. A nehézségeket le lehet győzni, és bármilyen helyzetben tudjuk egymást és segíteni. Példa erre László Krisztina és Biró Ferenc, akik vállalták, hogy egy személyben ellássák munkahelyi és a munkaidő után, tábori teendőiket is. Végezetül csatakiáltásokkal köszöntötték a kedves házigazdát, Hadnagy Jolánt, aki példás kitartással és odaadóan végezte teendőit a táborban, hogy cserkészek boldogan és jól lakva térjenek haza. A nagy őrsvezetők kiválóan teljesítettek és sok öröm a jövő cserkészetre nézve. Egy nagy csatakiáltás szólt Szabó Emesének, aki gondosan ápolgatta a tábor cserkészeit. A legnagyobb és leghangosabb csatakiáltás a tábor sikerélményeiért és az egész táborért harsogott. A táborban részt vett csapatok: Béta- Dobó- Vágás 131. Petőfi Sándor cserkészcsapat Szabó Emese vezetésével, Székelyudvarhely, 79. Bethlen Gábor cs.cs. László Krisztina v., Zetelaka 22.Szent Imre cs.cs. Biró Ferenc (Pötyi) v., Máréfalva 31. Kós Károly cs.cs., Bogos Hunor őv., Farkaslaka 136. cs. cs. Hadnagy Jolán v.

Összesen 77 cserkésznek volt élménye ebben a táborban. Délben távoztak a csapatok. A cserkészek tele voltak örömmel. Voltak, akik a hazatérésnek örültek, mások a boldog elválásnak és még sokan a tábor élményeit felidézve kacarásztak a járműveken hazafele döcögve, amíg el nem csendesedett az egész szencsedi tető. Elsőkből utolsók, zetelakiak jöttek elsőnek és utolsóknak mentek dalolva hazafele.

Köszönet a Pro Zetea - Zetelakáért Alapítványnak, akinek a tábori polóinkat köszönhetjük.

„Ma neked kell vezetned. ...egyszer mindenkire rákerül a sor, és akkor az élre kell állni.
Sosem érted meg a vezető szerepét, ha nem érzed magadon a felelősséget..."

Cserkésztestvéreim! Köszönettel tartozom nektek, hiszen megtettétek a tőletek telhetőt. Eljöttetek együtt ünnepelni, örülni, versenyezni, játszani, mint hajdanán.

20 éve --1990 november 20 - mintha most lett volna, sok izgatott gyerek kíváncsi szemekkel néztek reánk és mintha gondolatba szólítottak volna - Tegyetek valamit, amit szeretnénk, ami boldoggá tesz minket!

1990 ősz - én - Meghallottam a cserkész szót és felkeltette érdeklődésemet. Nem volt sok időm elmélkedni ezen, már jött is az első jel. Felkért Kakucs Béla segédatya, aki csapat alapító fontos tagja, hogy segítsek a gyakorlati dolgokban. A természet, a sport, a segítőkészség, a gyerekek, alkották életem nagyobb terét így hát nem kellett sokat gondolkodjak. Elfogadtam felkérést, hogy velem együtt elindulhasson hosszú útján a Zetelaki cserkészet. Örömmel töltött el, hogy nem egyedül voltam felnőtt. Kialakult egy jó szervezőképes vezető csoport. Mindenki vállalt és tettre kész volt, lehetett az cserkészfoglalkozás, kirándulás, portya, vetélkedők vagy kiscserkész találkozó. Ezekre még most is örömteli érzés visszaemlékezni. Az első, amit megtanultunk, hogy tetteinkért egy boldog mosolyt kapni, ez már ajándék és köszönet volt számunkra. A másik pedig az volt, hogy tettek nélkül nincs haladás.

Ezt tettük és megszoktuk. Másoknak furcsa volt még az is, ha felvettünk egy szemetet és a szemetesbe raktuk a szemük láttára példát mutatva. Nagyon alábecsültek és maradinak neveztek. Elfogadtuk, hogy maradiak vagyunk - Igen maradunk a cserkészetbe. Tehát azok voltunk és vagyunk, akiknek nem volt mindegy milyen a falunk, az ifjúságunk, székelyhonunk - Zetelaka.

Kedves cserkésztestvéreim ebben az évben az volt a legfontosabb számomra hogy, találkozhasson minden cserkész, aki tett valamit cserkészcsapatunkért, Zetelakáért.

Nagy szeretettel vágtam bele ennek a találkozónak a megszervezésébe. Elmondtam tervemet néhány régi cserkésztestvéremnek és örömmel segítettek. Csíki Erika, Jakocs Zoltán, Sebestyén Árpád, akik örömmel segítettek a szervezésbe. Nem tudom szó nélkül hagyni, hogy a régi cserkészekben még mindig él a cserkészszellem. Önzetlenül készségesen segítettek, csak ámultam mikor láttam, hogy érkeznek a régi cserkészek és nem vendégként, hanem mintha saját táborukba érkeztek volna. Azt kérdezték - Mit segítsünk? - mintha egy nagytáborba éreztem volna én is magam - ezt az örömöt nem lehet szavakba önteni, érezni kell.

Jó érzések töltöttek el már a találkozó előtt is, amikor elindultam anyagi támogatásért és ahol kopogtam örömmel ajtót nyitottak. Hálás köszönet érte mindazoknak!

Köszönettel tartozom mindenkinek, akik segítettek, hogy ünnepünk szép legyen!

18,30 -vacsora, készülődés a tábortűzre (őrsi csatakiáltás, egy rövid jelenet a múlt emlékeiből)

10,25 - bevonulás a templomba, ünnepi program/ünnepi beszédek, 10 törvény, cserkész induló, fogadalomújítás, vers, szeretethimnusz,kivonulás, fotózás, temetőbe koszorú

Lukács Kinga beszámolója

„Nem az út a lehetetlen, hanem a lehetetlen az út."

Történetünk 1990 őszén kezdődött. Akkoriban, úgy 10 évesen nem tudtam, hogy a mindennapi élet során mekkora hatással van ránk a környezetünk - a hely, ahol élünk, dolgozunk, vagy a szabadidőnket töltjük. A cserkészetről csak annyit tudtam, hogy létezik. A barátnőim mentek, így én sem maradhattam ki belőle.

Az első találkozás alkalmával meglepő volt, hogy milyen sokan vagyunk. Nagyra nyílt szemekkel hallgattam, miről beszél a „plébi" (Incze Benjamin) és a „tiszti" (Kakucs Béla).

Aztán csoportokba, őrsökbe osztottak bennünket és elkezdődött a tanulás, a munka, a játék. A foglalkozásokra hoztuk magunkkal a lelkesedésünket, a tenni akarásunkat, tanultuk szorgalommal a rovásírást, a morzét, a csomókat. Ellenőriztük napi jótetteinket, őrsi indulót és csatakiáltást szerkesztettünk és észre se vettük, hogy alakultunk és éreztük át a cserkészet lényegét, a jó munkát, hogyan fejlődtünk lassan erőssé és ügyessé. Kihoztuk magunkból a lehető legtökéletesebbet.

Aztán 1991 április 21-én ünnepibe öltöztetve szívünket, zászlóinkat boldogan követve vonultunk fel és fogadtuk, hogy híven teljesítjük kötelességeinket, amelyekkel Istennek, Hazánknak, és Embertársainknak tartozunk. Minden lehetőt megteszünk, hogy másokon segítsünk. Ismerjük a cserkésztörvényeket, és azokat mindenkor megtartjuk.

Ezután élménygazdag évek következtek: Leginkább a nyári táborozások maradtak meg emlékeimben, hiszen nincs cserkészet táborozások nélkül, hogy csak egy párat említsek: Gyöngyösberce, Libán, Ivó, de voltunk Szigetszentmiklóson, Szárhegyen és nem utolsó sorban a gödöllői Jamboree emléktáborban is.

Most akárhány évesek vagyunk, bármilyen ambíciókkal, múlttal és jelennel, családdal és gyerekkel a találkozóra szóló meghívó megdobogtatta a szívünket. A kis múlt (fel) idéző dalrészlettől (Szellő zúg távol... Isten tudja, mikor látlak megint téged) és hogy cserkésztestvérként nyakkendővel vagy anélkül „nagyon" várnak: feltódultak az emlékek.

2010. április 10-ének délelőttjén, a plébánia környékén járó már láthatta a készülődést. Épült a „tábor". A megszokott szegmentes kerítés, asztal, pad, tűzhely ölelte körbe az egykori tábori lakhelyet: a sátrat. Belépve a kapun Isten hozott tábla és egyenesen előre útjelző már sejteti itt várnak ránk. Bejelentkezés után a nagy találkozások pillanata következett. Voltak, akik évek óta nem találkoztak egymással, mindenki boldogan szorongatta az új nyakkendőgyűrűjét és cserkészcsapatunk krónikáját tartalmazó emléklapot. Régi és új képeket nézegethettünk, sokszor alig ismerve önmagunkra. Az őrsök életét jól tükrözik az őrsi, illetve tábori naplók, emlékek sora, amelyeket már-már elfelejtettünk. A régi „hittanteremben", amely otthont adott foglalkozásainknak, őrsi sarkunknak kivetítőn szintén múltidéző képek és filmek pörögtek. Nagy bográcsokban már készült a vacsora, a közelben gyülekeztek az érkezők.

Bár az áprilisi időjárás meg-megtréfált bennünket, hamarosan felsorakoztunk és a délutáni harangszó zúgásától kisérve sor került az ünnepi megnyitóra. Mindannyian nagy örömére megtisztelt bennünket és velünk ünnepelt Kakucs Béla volt tiszteletes, ma már Szilveszter barát, aki cserkészcsapatunk elindítója és alapítója. Cserkész vigyázz! hangzott a vezényszó és a jelentések után több mint száz torokból csendült fel a „ Cserkész fel a fejjel... induló, úgy ahogyan már régen nem: itt Zetelakán, ahol 20 évvel ezelőtt az elsők közt indult cserkészcsapat Erdélyben. Jól eső érzés volt újra itt lenni, részt venni valamiben, ami életünk szerves részét képezte több éven keresztül. Hazajöttünk oda és azokhoz, akikhez tartozunk, akik a cserkészpajtásaink voltak. Ugyanaz a zászló leng a magasban és ugyanaz a lelkesedés vezérel bennünket. A zászlófelvonás ünnepi percei könnyet varázsoltak néhányunk szemébe. Biró Ferenc (Pötyi) csapatvezető és Sebestyén Árpád napostiszt köszöntötte az egybegyűlteket, ismertette a napi jelszót és a további programokat.

Berozsdásodott ismereteinket az azt követő miniportyán csiszolgathattuk: kisebb nagyobb sikerrel.

Az esti program része volt a finom vacsora és tábortűz.

A vérbeli cserkész napi feladatait elvégezve tábortűz mellé telepszik, mert a tábortűznek lelke van. Aki cserkész tudja, hogy János bácsinak mekkora szerepe van abban, hogy meggyúljon a tűz és a tekeres bravó is ott a legcsengőbb. Még a tartós eső se vette kedvét a csapatnak, amint pattogni kezdett a tűz, a nyári táborozások jutottak eszünkbe. Tábortűzfelelős és mókamester, Jakócs Zoli vezetésével régi élményeket elevenítettünk fel, majd a tartósan zuhogó eső miatt fedél alatt csendültek fel a régi, de el nem felejtett játékok énekek. A kisfiú hangokat bariton és basszusdübörgéssé idomította az idő.

Jó munkát, jó munkát, jó éjszakát! visszhangzották a falak. Szép lezárása volt ez a napnak.

Vasárnap reggel 10 órakor találkoztunk. Sorakozó után szépen sorban vonultunk be a templomba részt venni az ünnepi szentmisén. Körünkben ünnepeltek a székelyudvarhelyi cserkészvezetők is, akik közül sokan 20 éve is itt voltak, és tanúi voltak az eseménynek.

Incze Benjamin esperes beszédében rámutatott arra, hogy cserkésznek lenni, nem múló dolog, aki fogadalmat tett az örökre cserkész marad. Cserkészéletünkben kaptunk egy alapot, és egy irányelvet az életünkhöz, amibe bele lehetett kapaszkodni. A szentmise záró eseménye volt a 10 cserkésztörvény meghallgatása és Berci bácsi vezetésével megújítottuk fogadalmunkat. Emelkedett hangulatban énekeltük a cserkészindulót és csapatunk himnuszát. Kivonulás után közös fényképezés következett majd a temetőben megemlékeztünk elhunyt cserkésztársainkról.

A jubileumi találkozó levezetéseképpen egy kis eszem-iszom következet, amely keretén belül köszönetnyilvánításokra is sor került.

Mióta világ a világ minden egyes nemzedék úgy néz a mögötte jövő váltásra, mint az utánpótlásra. Mi, akik mostanra már kiscserkészből felnőttekké cseperedtünk, a rendszerváltás gyerekei voltunk. Mi a cserkészetből tanultuk sok mindent, ami elengedhetetlen a fejlődéshez. Megtanultunk gondolkodni, és helyesen értelmezni a világot. Köszönet jár a szervezőknek, akik nem engedték elfelejtenünk mindazt, amit 20 éve hordozunk magunkkal.

Ezt köszönjük, ezt köszönjük, ezt nagyon szépen köszönjük.

------ooo------

A meghívás du.3 órára szólt, nagy része, már ki mennyire pontos meg is jelent.

Bejelentkeztünk. Kaptunk egy-egy nyakkendőgyürüt azzal a monogrammal ellátva, hogy „NLÁ' és egy emléklapot, ami felidézi a 20 év alatt történt fontosabb cserkész eseményeket.

Minden őrsből eljött egy-két cserkész és így volt mindenkinek, akivel megossza cserkészélményeit. Minden második szó az volt „emlékszel-e amikor..." és ezt lehetne sorolni mennyi jó történt húsz év alatt.

Látszott mindenkin, aki eljött, hogy még egyszer tudott lenni „igazi kiscserkész", akit nem ez a rohanó világ érdekel, hanem hogy tartozik valahová, ahol a cserkész minden cserkészt testvérének tekint.

Közben a bogrács körül folytak a munkálatok. Mindenki segíteni szeretett volna, látszott, hogy mindenkiben megmaradt a segítő készség úgy a fiukba, mint a lányokba. Egy páran megrakták a tábortűzet és kezdődött a zászlófelvonás, őrsvezetők jelentésadása és a cserkészinduló eléneklése.

Meghívott volt Kakucs Béla akkori tisztelendő úr, aki nagyon sokat tett a zetelaki cserkészet megalakulásáért.

Tartottak egy pici beszámolót Pötyi, tiszti és Árpi, majd ismertették a programot. Őrsönként indulhattunk egy rövid portyára mely a templom körül szervezett Árpi. Mindenki arcán látszott a régi törekvés, hogy az ő őrsük legyen a legjobb. A portya előtt és után a hittanteremben meglehetett nézni a régi videofelvételeket, ami a cserkész előadásokról, táborozásról és portyákról szólt.

Néha az eső beleszólt a programokba, de ezzel nem nagyon törődött senki. Végre elkészült a vacsora is, amit már nagyon várt a sok korgó gyomor. Olyan étvággyal ettek a cserkészek, hogy néztük az üst is ki lesz mártva, de még maradt egy kis kovász másnapra.

Kint szép csendesen esegetett az eső, a tábortűz teljesen átázott, de hangulatért egy -két jelentkező garantálta, hogy meggyújtja azt, nem fontos milyen segédeszközökkel, de percek alatt gyönyörűen égett a tűz. Egy cserkész sem volt, aki visszariadt volna az egyre jobban zuhogó esőtől. Mindenki bőrigázva, boldogan kiabálta a csatakiáltásokat, amiket a hajdani mókamester Jakocs vezényelt. Az eső esett, de a tűz lángolt, mert érezte ő tartsa össze most a 105 régi és új cserkészt. Mikor már egyre jobban esett behúzódtunk a hittanterembe és ott folytattuk az estét, játékkal és nosztalgiával, amit biztos senki nem feled el egykönnyen. Elénekeltük a „Szellő zúg távol" tábortűzzáró egyre elhalkuló dalát és jó éjszakát kívántunk a vasárnapi viszontlátás reményében.

Vasárnap reggel 10-órára volt a gyülekező, hogy a fél 11-es szentmisén részt vegyünk.

Incze Benjamin plébános úr tartotta a szentmisét és ritka volt, akinek nem szorult össze a torka, vagy nem gyűlt könny a szemébe mikor a cserkészetről beszélt. Mise után elmondták a cserkésztörvényeket és Tankó Albert (Berci bácsi) aki 20 évvel ezelőtt megtisztelt és most is szívesen fogadta, hogy újra levezesse fogadalomújításunkat és azt is megtudtuk, aki fogadalmat tesz az egy életre cserkész marad. Elhangzott egy szép cserkészvers melyben többször felhangzott a „Jó munkát!" és „Légy résen!" jelszavak.

Kivonultunk a templom elé és egy közös képet készítetek, majd szép sorjában kimentünk a temetőbe és megemlékeztünk azokról, akik sajnos többé már nem lehetnek velünk.

A plébános úr megajándékozott egy-egy olvasógyűrűvel és utána mentünk a Dagi rendezvényterembe, ahol megtudtuk, hogy kik nélkül nem jöhetett volna létre ez a találkozó, megköszöntük a vendégeknek, hogy eljöttek. Jakocs Zoltán segítségivel megköszöntük Pötyinek, hogy ezt az egész találkozót kezdeményezte, mert biztos ő az, aki a legjobban szívén hordozza az egész cserkész mozgalmat. Köszönet érte még egyszer.

Eközben mindenki kedvére ehetett szendvicset, amit előre elkészítettünk. Volt üdítő, kávé és jött a desszert is amit Pötyi felesége és anyósa jóvoltából fogyaszthattunk és nagyon köszönjük. Volt zenész is, úgyhogy akinek kedve támadt táncra is perdülhetett.

Pötyi megköszönte mindenki segítségét, mert egy ilyen találkozóhoz elkel a segítség.

Így hát az egész cserkész nevében nagyon köszönjük mindenkinek, akik fáradságot nem ismerve megtettek mindent azért, hogy újra elénk varázsolják a 20 év eseményeit. Azoknak a cserkészeknek is köszönjük aki eljöttek, mert a sikerhez mindenkire szükség volt.

''Hiszem, hogy Isten azért teremtett bennünket ebbe a szép világba, hogy boldogok legyünk és élvezzük az életet. Csakhogy a boldogság nem a gazdagságból ered, nem a sikeres karrierből és nem saját vágyaink kielégítéséből. A boldogsághoz vezető út ott kezdődik, hogy fiú korotokban egészségessé és kitartóvá fejlesszétek magatokat, hogy felnőttként hasznosak lehessetek és élvezni tudjátok az életet."

e-mail: Aceasta adresa de e-mail este protejata impotriva spamului, JavaScript trebuie activat a putea vizualiza pagina.

A 22. számú Zetelaki "Szent Imre" cserkészcsapatról

- csapatvezető: Kakucs Béla atya

- segédvezető: Biró Ferenc (Pötyi)

- előkészületek a Zetelaki cserkészmozgalom elindítására.

Csapatunk tehát 11őrsből állt:

Fontosabb eseményeink, tevékenységeink a közelmúltban