A Dr.
Boros Fortunát Elméleti Középiskola és a Pro Zetea - Zetelakáért Alapítvány szervezésében a Karácsony előtti héten
kerül sor a Székely Örökség Hete elnevezésű előadássorozatra.
Az előadók olyan
kérdéseket feszegetnek, hogy miben áll székelységünk, honnan jöttünk ide, erre
a tájra, miért nem volt eddig a székelységnek zászlója és most miért lett,
illetve, hogy miért olyan amilyen. Szó lesz a székely szimbólumokról és a
székelykapukról, mint a szimbólumok hordozóiról, hagyományaink élő
tanúságáról. Képet kaphatunk a második
világháborúban a székely határőrökről és közigazgatási, hadászati szerepükről.
Az egyik legfontosabb téma lehet, hogy abból az értékekből, amelyek
megkülönböztetnek más népektől és amivel a jelenben rendelkezünk mit tudunk
átmenteni a jövőbe.
Az előadások mellett
sor kerül a diákok számára szervezett székelykapu ismereti vetélkedőre, valamint
mintegy záróakkordként, szombaton a helyi néptánccsoport bemutatójára kerül
sor. Az előadás keretében oklevelet
adunk át azoknak, akik felújították a tulajdonukban lévő székelykaput, valamint
azoknak, akik jelentősen támogatták a székelykapu program sikerét.
Nagy Attila, Dimén Levente
program
SZÉKELY
ÖRÖKSÉG HETE
KULTURÁLIS - MŰVELŐDÉSI HÉT
2009. december 14-19.
December
14. hétfő 19 óra:
Kék-arany, vagy
piros-fekete - kis székelyzászló történet.
Előadó:
Mihály János történész, HargitaMegye Tanácsának Hagyományőrző
Központja,Székelyudvarhely
Helyszín: Zetelaki Közbirtokosság nagyterme
December
15. kedd 19 óra:
Magyar katonai közigazgatás
Észak-Erdélyen és Székelyföldön, 1940 őszén.
Előadó:
Sebestyén István-Elemér tanár , Dr.Boros Fortunát Középiskola,
Zetelaka.
Helyszín: Zetelaki Közbirtokosság nagyterme
December
16. szerda 19 óra:
A hagyományos falukép
nem szégyen - kulturális érték
Előadó:
Miklós Zoltán muzeológus, Haáz Rezső Múzeum,
Székelyudvarhely.
Helyszín: Zetelaki Közbirtokosság nagyterme
December
17. csütörtök 19 óra:
Zetelaka
régi székelykapui
Előadó:
Dimén Levente tanár, Dr. Boros Fortunát Középiskola,
Zetelaka.
Helyszín: Zetelaki Közbirtokosság nagyterme
December
18. péntek 12 óra:
II. „Porból lettünk,
fából élünk !"-
székelykapu ismereti vetélkedő diákok számára
Szervező: Dimén
Levente tanár
Helyszín: Zetelaki Közbirtokosság nagyterme
December
18. péntek 19 óra:
Székely honfoglalás- előadás és könyvbemutató
Előadó:
Kolumbán-Antal József, Zetelaka
Helyszín: Zetelaki Közbirtokosság nagyterme
December
19. szombat 19 óra:
Azetelaki Dr. Boros Fortunát Középiskola
néptánc csoportjának előadása.
Koreográfus
és táncoktató: Kovács Imre táncmester, Fenyéd