A
Paksi Vak
Bottyán Gimnázium vezetőségének meghívására tartalmas hétvégének volt
részese
egy csapat zetelaki középiskolás, György Magda és Sebestyén Annamária
pedagógusok vezetésével.
A vendéglátók maximális odafigyeléssel és tartalmas program szervezéssel tették
emlékezetessé a napokat. Nagy élményt jelentett a kis csapat számára a
Paksi
Atomerőmű meglátogatása, a Robert Capa
fotóiból rendezett kiállítás megtekintése, akinek fotográfusi nagysága
abban
rejlik, hogy a háború arctalanságában is arcot adott az embernek,
valamint a
Paks várossal való ismerkedés. Meglepetésként szolgált a gimnázium
leánykórusa
által adott koncert a székelyföldi vendégek számára. Vasárnap a magyar
fővárosba szervezetek programot vendéglátóink, ahol ízelítőt kaptunk a
március
15-i ünnepségsorozat megnyitójából. Említésre méltó a délvidéki Topolya
város Cirkalom táncegyüttesének
fellépése a Szent István Bazilika előtti téren.
Hazaféle
nem
feledkeztünk meg mi sem a méltó tisztelgésről, az 1848-as
Szabadságharcosok
emlékéről és megkoszorúztuk Aradon a 13 Vértanú Emlékművét.
Hálás
köszönet
vendéglátóinknak!
György Magda - tanítónő Dr. Boros Fortunát középiskola